A párizsi nagy árucsarnokokról (II) 1889/The grand Parisian department stores (II) 1889

Így különösen Júliusban és Augusztusban, mikor a téli hadjáratravaló készülődés miatt az "occasion" kezdődik, mesés olcsó árakon szerezheti meg öltözékeit a "Louvre"-jével, "Bon Marché"-jával és "Printemps"-jével ismerős párizsi nő. Még az évad folytán tartott maradék eladások alkalmával - amilyen ünnepet hetenként egyszer minden ilyen csarnok ad hölgylátogatóinak -  sem mindig képzelődés az olcsó vásárolhatás. Ha nincs maradék, csinálnak. Kerek egy tucat női kéz működik folytonosan az egész éven át, azon, hogy egész vég szöveteket maradékokká daraboljanak fel, mert a reklámhoz tartozik, hogy mindig legyen készletben ilyen. Az ezáltal került kiadás kifizeti magát. Nem mindenen lehet nyerni amit eladnak s az így kreált veszteségeknek a napi vásárlásokon kell megfordulniuk. Az egésznek a titka a szemfényvesztés, amely optikai csalódásban tartja a vevőt. A csábítóan olcsó végeladási tárgyak felkeltik az úrnő figyelmét; nincs szüksége rájuk és tovább halad vagy vásárol valami apróságot csak éppen, mert olcsón kapja. Aztán, ha már benn van körülnéz kissé a többi osztályokban is, ahol a rendes árak állnak fenn és ott is vásárol. Megtörténik, hogy holmi pár soust érő csinos csecsebecsék által becsalogatva pár száz forintos vázát vesz s azzal a megnyugtató tudattal megy tovább, hogy igen olcsó helyen vásárolt. S a nyereség, melyet a csarnok rajta és társnőin hozott bőven fedezi az egyes reklámtárgyak által okozott veszteséget. Ilyen egyszerű számításon alapszik a lángész amaz eszméje, melynek folytán a nőt oda állítják a selyemszövetek, csipkék, szalagok, hímzések ezen óriási halmazai közé. Sokkal mélyebben belátott ez a nők világába, minthogy ne tudná miképp a következetesség és az egyszer-egy rendszerint nemigen tartozik erős oldalaik közé. Hogy míg olykor nagyban egész az eszeveszettségig megy pazarlásuk, kicsinyben gyakran fösvénykednek és szeretik magukat a takarékosság netovábbjául feltüntetni, holott igazában csak fukarkodik. Egy szeszélyük kielégítéséért képesek ezreket kidobálni az ablakon, máskor meg vért, verejtéket áldoznak, hogy egy-két fillért meggazdálkodjanak. A nagy árucsarnok igen jól ért hozzá hogyan kell ezen jellemvonásokat kizsákmányolni. A maradékeladás egyike számos módszereiknek; nemkevésbé hatásosak az ingyenes ráadások. Számos nő kap az ilyen csalétek után is. Ha egy bizonyos napon egy bizonyos összegért vásárol ráadásra lehet kilátása. Ez persze holmi jelentéktelen, néhány garast érő semmiség, de ezzel a mi hölgyünk nem gondol; kap valamit ajándékba, csak ez motoszkál a fejében és ezzel siet, amint csak lehet az árucsarnokba. Könyökével tör magának utat a sokaságon keresztül, a legnagyobb küzdelemmel jut akkora helyhez, hogy megállhasson egy percre az elárusító asztal mellett, ahonnan lihegve küzdi magát ismét ki a szabadba diadalmas önérzettel afelett, hogy sikerült holmi 10 soust érő semmiség birtokába jutnia, amelynek végtére éppen semmi hasznát nem veheti. Példák erre nézve a híres Louvre léggömbök. Minden gyermek tudja Párizsban, hogy a Louvre-ban vannak oly léggömbök, amiket csak ingyen lehet kapni. Az első szó, melyet gagyogni kezd: "ballon" s az első, ami után a szopókásüvegen kívül az életben vágyik egy ilyen játékszer. A mama szíve vérzik, ha kedvencét sírni látja, midőn a szomszéd gyerek vágyainak tárgyát fennen lebegtetve kevélykedik végig ablakuk előtt és tőle telhetőleg siet az árucsarnokba. Vesz magának egy pár kesztyűt vagy akármit, csakhogy megszerezze az óhajtott ráadást, mert tudnivaló, hogy a léggömböt venni nem, csak ajándékba kapni lehet. De szerencsétlenségére a készlet éppen kifogyott, mama kénytelen másnap más vásárlással szerencsét próbálni s így elmegy nyolcszor, tízszer, míg a kívánt eredményhez, a hőn óhajtott léggömbhöz jut.

Sehol sem érvényesül jobban amaz elv: "A tömeget az egyért" mint ezeknél az eladásoknál. A közönségnek megmarad az apró nyereség a nagy kísértéssel szemben. Amit azon veszít, pazar kamattal fizeti vissza az árucsarnoknak emez. Vannak napok midőn a Louvre 70 korsó gyümölcslevet és 3000 kalácsot elkínálgat, de aztán vannak olyanok is midőn a forgalom csak illatszereken 40.000 és fésülőköpenyeken 60.000 frankra rúg. És az a nap nem jön el soha, amelyen Éva leánya, ha egyszer ez újkori paradicsom kísértő kígyójának a csábszava által becsalogattatta magát, még legalább egytucatszor ne engedjen a csábító szózatnak. Az ember elmegy a látványosság kedvéért vagy, hogy valamely csekélységet potom áron megvegyen; de minden lépésre a rábeszélés egy-egy Scylla és Charibdisére felbukkan. Semmi sem vet tisztább világot a rengeteg kísértésre, melyet egy ilyen bazár a nőkedélyre gyakorol, mint a számtalan ott elkövetett lopás. Egyetlen egy évben 4000 jut a törvény elébe és ez nem az összes eset, sőt még nem is a nagyobbrésznek a száma. Egy ilyen árucsarnok igazgatója az intézetben elkövetett lopások számát naponta félszázra teszi. De ezeknek alig egynegyede lesz felfedezve és alig a tizedrésze a rendőrségnél feljelentve, mert részint futni engedik az olyan nyomorultat, akit csupán az ínség kényszerít a lopásra, rézsint más tekintetek állnak gátlólag a felfedezés vagy feljelentés útjában s ilyenkor, hogy a botrányt kikerüljék, elsimítják a dolgot. Sokan azok közül, akiket ott tetten érnek jól nevelt, jólétben élő, tisztességes nők, sőt olykor gazdag úrhölgyek, melyek előkelő és ártatlan családjára nem akarnak szégyent hozni. A csarnok rendőrsége ily esetekben önhatalmúlag hoz ítéletet, a tetten kapott előkelő bűnöst a kár megtérítése után tetemes, a szegények javára fizetendő összegre ítélvén. Csakis ismételt eseteknél alkalmaznak szigort. X asszony egy fiatal, szép, nagyvilági nő, egy vidéken lakó dandárparancsnok neje, megjelent egy napon a szóbanlevő árucsarnokok egyikében, egy úr kíséretében, kinek a gomblyukában díszlő becsületrendszalagja minden gyanakodást kizárt. De a hölgy magaviselete mégis feltűnést keltett a bazár rendőrfőnöke előtt, akinek feladata folyton szemmel tartani a női vásárlókat, még a legelőkelőbbeket is. Egy óra múlva bizonyos benne, hogy legalábbis 200 frankot érő holmit lopott össze a szépasszony. A kísérő úr iránti tekintetből azonban nem fogatja el, mert bizton számít rá, hogy még vissza fog térni. És nem csalódik. Pár nap múlva ismét megjelen, ezúttal kísérő nélkül és összelop egy vég szalagot, két esernyőt és 17 pár kesztyűt. Amint kiér az utcára elfogják. A lopott holmik a felső öltönyében vannak, a tagadás lehetetlen. Ezúttal azonban 5000 franknyi könyöradomány befizetése után útjára engedik. Az az úr, aki a múltkor elkísérte s aki az orvosi egyetem egy hírneves tanára előteremti az összeget. De egy újabb párizsi kirándulás alkalmával ismét tetten kapják s ezúttal átadják a rendőrségnek. A vádlottak padjára s fogházba jut, míg semmi rosszat sem sejtő férje a vidéken egész léleknyugalommal vezényli ezredeit. Ilyen esetek napról-napra ismétlődnek. Majd egy orosz hercegnő ruhája alatt találnak meg egy ötöd-félszáz frankot érő selyemszövetet, majd egy uralkodó természetes leányát érik illatos levélpapírosok vagy más apróságok lopásán. Sok efféle eset kleptomániának, hisztériának minősíttetik vagy nőknél előforduló, lélektani okokon alapuló beszámíthatatlanság rovására esik. De vigyázni kell, nehogy túlságos fontosságot tulajdonítsanak az ilyen érveknek.

Tagadhatatlan, hogy az ily óriási bazárok árupompája rendkívüli hatáést gyakorol a gyöngébb nem képzelődő tehetségére. Legrand de Saulle, a híres elmegyógyász ezt oly nevezetes dolognak tartja, hogy egy nagy munkát írt róla, melynek címe: "A nagy árucsarnokokban elkövetett lopásokról". De azért figyelmeztetésül hozzátette, hogy a női tettetés nem egyszer veszélynek teszi ki a tudományt s hogy vannak az előkelő hölgyek között tolvajnők, akik készakarva követik el a vétkeket s aztán, rajtakapás esetén hisztériát vagy nevroset színlelnek. Mily rengeteg felelősség jár az ily esetekkel, ha az, aki a tettet elkövette, feleség vagy anya. Ilyen tragédiák is játszódnak le ott. Egy igen szép, mintegy 30 éves grófnő tulajdonosa egy Párizs környékén fekvő pompás kastélynak, 150 frank árú holmit csen el egy árucsarnokban. Tetten kapják és vall. Alá kell írnia egy iratot, melyben elismeri, hogy lopott és a tárgyakat felsorolja. Magánkívül van, mit fog mondani a férje, a családja? Szívszaggatóan zokog s az igazgató szánalmat érez iránta. "Azon a napon, amelyen Ön nekem egy nyugtát mutat elő, amely azt bizonyítja, hogy 1000 frankot tett le a szegények javára, kicserélem vele az iratot s az egész dolog el lesz temetve" mondá neki. "Igazán. Még holnap megkapja a maire (polgármester) az összeget. Fogadja köszönetetemet gyermekeim nevében". "Én is köszönetet mondok a szegények nevében, grófnő!"

A grófnő távozott és - soha nem tért vissza többé. A szegények egy fillért nem láttak az 1000 frankból s a csarnok, sajnos, elég elnéző volt nem fírtatni tovább a dolgot; nagyobb tisztelettel viseltetett a grófnő neve iránt, mint ő maga. Az árucsarnokok színfalai közé vetett pillantások, fájdalom, nem igen magas fogalmakat keltenek a világváros hölgyeinek erkölcsiessége felől.

A sok újítás között, melyet ezek az árucsarnokok behoztak, nem utolsót számít az sem, hogy oly árucikkeket, amely a megvétel után nem tetszik minden nehézség nélkül visszavesznek. Egy hétfőn megvett és kifizetett ruhát, ha a vevő legkésőbb vasárnapig kinyilatkoztatja, hogy többé nem ízlése szerint való, a legudvariasabb módon visszavesznek és visszaadják az érte fizetett összeget. Ama körök hölgyei, akiknek életében az újdonságbazárok oly középpontot képeznek, amely körül összes létük forog, gyors felfogási képességük folytán igen jól belátják, mily tág mezőt nyit ez az engedmény fényűzési vágyaik kielégítésére. Ezer oly hölgyre, akik készöltönyöket vásárolnak a nagy árucsarnokokban, legalábbis kétszáz olyan esik, akik már viselt tárgyakat visznek vissza s ezek után kérik vissza a pénzüket. A csarnok egy pillanatig sincs kétségben az iránt, hogy miként áll a dolog, de azért nem támaszt nehézségeket. Egy napon elegáns hölgy lépett a köpenyosztályba, visszaszállítva egy tavaszi felöltőt, melyet azelőtt két nappal vásárolt 300 frankon. Az elárusítónő vonakodására a hölgy szavára erősíti, hogy a felöltőt teljességgel nem viselte s a pénztárnál hiánytalanul visszakapja a 300 frankját. Öt perccel azután kikutatják az öltöny zsebeit és az egyikből morzsák, másikból egy hervadt virág kerül napfényre. Máskor báli belépőt vesz egy úrhölgy. Kifizeti és magával viszi. Az osztály főnöknője ez időben vörös és kék fonallal szokta az etiquettet a tárgyakra varratni. A hölgy elment egy estélyre, amelyen a pompás belépti feltűnést keltett. Természetesen előbb lebontotta az etiquettét. Másnap aztán, miután az öltönyt nem szándékozott megtartani ismét felvarratta azt. Szerencsétlenségére a szobalány fehérítetlen cérnát vett hozzá a konyhából. A csarnokban rögtön rájöttek a dolog nyitjára, de azért a szokásos udvarias mosoly kíséretében fizették vissza a belépti árát a hölgynek, akinek ez már nem látszott tetszeni. Minden gondolkodás nélkül szállítanak 1000 frankos szőnyegeket, melyeket az előkelő világban egy estély alkalmával használnak és másnap visszavisznek. Az alap, melyre a párizsi bazár óriási csarnokait építi ugyanis éppen a női hiúság, könnyelműség és eszerint nagyonis érdekében áll, hogy ezt az alapot a lehetőleg kiterjessze. Talán igazuk van a társadalom erkölcsbíráinak, ha azt kívánják, hogy ezek az új Szodomák és Gomorák eltűnjenek a földszínéről, talán épp így a nemzetgazdászoknak is, akik azt tartják, hogy a kereskedelem ezen rendkívüli tömkelegei az egészséges ipari fejlődésnek útjában állnak. De bármint álljanak is a dolgok - a kolosz él s létezik.

Harsogó reklámtrombitának lármája betölti a világot, milliók forognak vad forgatagként ívezetei alatt s a Párizsba utazó helyesen teszi, ha elzarándokol ezen érzékeket elkábító világcsodák megbámulására. Nevezzük bárhogyan, Bábel tornyának vagy az ipari előhaladás palotájának - a Bazár fenn áll, mint a divatos világváros legdivatosabb emlékoszlopa.

Divat Salon, 1889. November 1., 3. füzet

So especially during July and August, when due to the preparation of winter expedition the "occasion" starts, the Parisian woman can get her toilettes on fabulously cheap prices familiar wih her "Louvre", "Bon Marché" and "Printemps". During the seasonaly sold leftovers - such a feast weekly once every sort of store offers to their lady-visitors - the cheap shopping isn't a fantasy. If there aren't any leftover, they make. Whole a dozen female hands work continuously during the whole year to slice whole bolts of materilas into leftovers, because it's part of the advertising, to always have in the stock such thing. The disbursement by this pays off. They can't always win on everything what was sold and the caused deficit must turn on daily shoppings. The whole's secret is the abuse, which keeps the buyer in optical delusion. The temptingly cheap sale objects attract the madam's attention; she doesn't need them and passes or else buys some sort of peewee, only because she can get it cheap. Then, once she's inside, looks around a little at the other sections too, where the normal prices are valid and buys there too. Chance, that pulled in by some sort of few sous worthy nice peewees, buys a few hundred forints worthy vase and passes on with the comforting sense, that she was shopping at a very cheap place. And the profit, what was gained from her and her fellow ladies, plentifully covers the loss caused by some advertisement objects. This simple calculation is the foundation of that genius idea, by which the woman is constantly placed beside the huge pile of silk materials, laces, ribbons, embroideries. This had much more deeply seen into female world, forasmuch unaware of that consistency and multiplication table usually not their strong side. Like sometimes en gros their wasting goes all out of craze, in small often are avaricious and love to mark themselves as the pink of sparing, when truly they are only scrimp. To satisfy this eccentricity they are able to waste thousands, anon they sacrifice blood, sweat, to save one-two pennies. The big department stores are very good at how to exploit these characteristics. The leftover sale is only one of their techniques; the free extras aren't lesser effective. Countless women hook on these baits too. If on a certain day buys for a certain total, she will be in the offing of an extra. Naturally this is some sort of trivial, a few farthing worthy bagatelle, but our lady wouldn't think of this; she gets something as a present, only this is on her brain and rushes, as soon as possible to the store. She breaks through the mass with her elbows, with the biggest fight she gains such a place, to stand for a moment next to the seller's table, from where again gaspingly fights herself outdoors, with the victorious sense of she had managed to get sort of 10 sous worthy bagatelle, what ultimately she can't use at all. For example in this regard are the famous Louvre balloons. Every child knows in Paris, that there are balloons in the Louvre, that are only for free. The first word they start to babble: "balon" and the first what they wish for in life beside of the feeding-bottle, is such a toy. Mom's heart is bleading, if her favourite is crying, as the child next-door floating high above the object of his desire, cocks under their window and as she can rushes to the store. She buys for herself a pair of gloves, or anything, only to get the desired extra, because it's known, that the balloon isn't for sale, only acquired as a gift. But unluckily the stock is out, mom is compelled to try her luck the other day with another shopping and so she goes eight times, ten times, as long as she gets the wanted product, the well-desired balloon.

Nowhere else that principle prevails better: "All for one", like during these sales. For the audience the small profit remains against the big temptation. What is lost, pays back to the store with lavish interest. There are days, when the Louvre offers 70 jugs of juice and 3000 cakes, but there are those too, when the trade only on the perfumes totals up to 40.000 and on combing capes 60.000 francs. And that day shall never rise, when Eve's daughter, if once she had let herself pulled by this modern era paradise's tempting snake's seductive word, still at least for a dozen times wouldn't give in for the tempting word. One goes for the sake of the show or to buy some sort of bagatelle at a dead bargain; but on every step one-one persuading Scylla and Charybdis appears. Nothing clears better the many temptations, what such bazar impacts on female mood, but the countless commited thievery. Only during one year 4000 brought to justice and these aren't every case, furthermore not even the bigger amount of the cases. The head of a store counts the number of such stealings in the institute a half hundred per day. But barely a quarter of these are discovered and only barely tenth part reported to the police, because partly they uncoop such damned, who is only forced to steal by misery, partly other considerations stand between discovery or report and then, to avoid scandal, the case is smoothed. A lot of tehse, who were caught red-handed in the act there, are well-mannered, superfluous, decent women, even sometimes rich madams, wouldn't want to disgrace their aristocratic and blameless family. The store's private police during such cases is arbitrarily adjudicate, the caught classy criminal after repaying the disprofit deemed to pay a huge total, for the poors. Only on repeated cases use severity. Madam X is a young, charming lady of the world, the wife of at the country resident brigadier general, one day appeared in one of the named stores, escorted by a gentleman, who's ribbon of Honor gaudy in the buttonhole forejudged every distrust. But still the lady's attitude was startling for the bazar's sheriff, who's duty is to constantly keep an eye on the female buyers, even on the most aristocratics too. One hour latter he's sure, that at least 200 francs worthy objects were stolen by the beauty. But in respect of the escorting gentleman he wouldn't catch her, because he's sure, that she's going to return. And he's right. A few days later appeared again, this time alone and steals a roll of ribbon, two parasoles and 17 pairs of gloves. As soon as she's outdoors, captured. The stolen things are under her outergarment, denial is impossible. But this time after paying 5000 francs of alms let go. That gentleman, who had escorted her last time and who is a famous teacher of the medical university, puts up the money. But during another trip to Paris again caught red-handed and this time handed over to the police. She goes to the dock and from there to the prison, while her nothing unknowing husband at the country commands his legions peacefully. Such cases are repeated daily. Once under a Russian princess' dress a fifth-half hundred francs worthy silk material is found, then a royal's legitime daughter is caught red-handed while stealing scented letter papers or other peewees. Many of these cases are labelled as cleptomania, hysteria, or put down for the female occurent, psychological based irresponsibility. But must beware to assign undue importance for such reasons.

Obvious, that such grand bazars' product finery has an unusual effect on the fair sex's imagination. Legrand de Saulle the eminent psychiatrist declares this to be so noted thing, that he wrote a big publishment about it, the title is : "The thievery in the grand department stores". But as warning he added, that female affectation often endangeres sience and there are amongst the aristocratic ladies thieves too, who commit the crime purposely and then when caught pretend hysteria or nevrose. How big accountability such cases require, if who had commited the crime, is a wife or a mother. These kind of tragedies take place there too. A very charming, about 30 years old countess, the owner of a lavish castle near Paris, steals 150 francs worthy things from a store. Caught and confesses. She has to sign a bill, where she admits the stealing and the objects are listed. She's beside herself, what will her husband say, her family? Cries harrowingly and the manager sympathizes with her. "On the day when you show me a receipt, prooving, that you had payed 1000 franc for the benefit of the poor, I change the bill with it and the whole case will be buried." He said. "Really, will you promise?" "Promise." "By tomorrow the maire (mayor) gets the money. Accept my acknowledgement in regard of my children." "I thank you too, in regard of the poor, countess!"

The countess had left and - never ever returned again. The poor didn't get a dime of the 1000 francs and the store, alas, was quite tolerant not to be inquisitive about it; they payed bigger honor towards the countess' name, than herself. A look behind the stores' wings, alas, don't promote higher notions about the cosmopolitan ladies' chastity.

Amongst the many novelties, which were established by these stores, not the least is, that such goods, what aren't becoming after purchasing, are retaken without any issues. A dress bought and payed for on Monday, if the buyer by Sunday reveals, that it's not according to taste anymore retaken in the politest way and the money is repaid. The ladies of that certain society, in who's life the novelty bazars are the middle, their whole life swings on it, due to their quick wits clearly see, how big ground is provided by this allowance to satisfy their luxury thirst. For a thousand of the ladies, who buy ready-made frocks at the grand stores, at least two hundred comes, who take back worn dresses and reclaim their money afterwise.The store has no doubt for a moment about the situation, but still wouldn't generate difficulties. On a day an elegant lady had entered the wrap section, returning a spring mantelet, what she had bought two days ago for 300 francs. Despite of the seller girl's reluct the lady steadily credits, that she didn't wear the mantelet at all and at the cash desk she gets her 300 francs unfailingly back. Five minutes later the wrap's pockets are explored and from one crumbs, from the other a faded flower get out to daylight. Next time a madam buys an entre de ball. Pays and takes it away. The section's head-lady used to sew up the etiquettes with red and blue threads on the objects. The lady had visited a soirée, where the sumptuous entre had caused a sensation. Naturally earlier she had trimmed the etiquette. Then the following day, when she didn't intend to keep the wrap, again had it sewn up. Unluckily the maid used an ecru thread from the kitchen. In the store they had instantly realized the trick, but with the attendance of the usual polite smile repayed the entre's price to the lady, who didn't seem to like it anymore. Without thinking 1000 franc worthy carpets are delivered, which are used in the aristocratic world for one evening and returned the other day. The foundation, on the Parisian bazar's grand stores are built, namely is female vanity, frivolity and accordingly it is a great favour, to preferably expand this foundation. Perhaps social moralists are right, if they wish, that these new Sodomas and Gomoras would disappear off the face of the Earth, perhaps just are the national economists too, who believe, that trading's uncommon masses are in the way of healthy industrial growth. But however things are - the colos lives and exists.

The roaring advertisement trumpet's noise fills the world, millions whirl as maelstorm under the arcades and in Paris the traveller is right, if pilgrimages to peer at these sense blinding world wonders. However we call it, the tower of Babel or the palace of industrial advance - the "Bazar" exists, as the stylish cosmopolis' most stylish obelisk.

Divat Salon, 1. November 1889., 3rd brochure

A Bon Marché szórólapjai 1890-'91 körül/Bon Marché's spreadsheets around 1890-'91

A Bon Marché madártávlatból/Bon Marché's aerial view

A Bon Marché belülről (1872)/Bon Marché inside (1872)

A Bon Marché szállítói/Delivery service of Bon marché

A Printemps katalógusa szövetmintákkal (1887)/Printemp's catalog with fabric patches (1887)

Kelengye (pongyolaruhák) hölgyeknek és ruhák kislányoknak a Printemps katalógusából (1887)/Trousseau (morning robes) for ladies and dresses for girls from Printemps' catalog (1887)

Divatos kiegészítők és apróságok a Printemps katalógusából (1887)/Stylish accessories and peewees from Printemps' catalog (1887)